Ébredezés közben a turmixgépbe tartok, muszáj lesz felrázzam magam. Itt és most vesztem el a fejem épp, kérlek segíts megkeresni. Rémálmaim leplezetlenek, nyilvánvalóak, kézenfekvők... A tieid rejtve bennsődben, alaktalanul, csak rád várakoznak.. Mindenkinek van egy álma...
Alhatsz örökre, de bele fogsz fáradni s ha közönyös maradsz, sosem lelsz majd békét. Túl messze mész de ígysem leled meg mit keresel, s a világot szemlélve senkivel sem találkozik tekinteted...
Elhordanám kétségbeesésem okát, hát adj helyet magad mellett, az ablakhoz talán odafér a meztelen igazság. Ülök a sorompón, tudom merre mennék de aztis, hogy a vonat nem vár, bármikor elcsaphat... Csak megkellene húzni azt a rohadt vészféket...
Az idő csodálatos bár az eső elvitte a pusztító tűz erejét. Semmim sem maradt csak ő a gondolataimban... Futok felhőkönnyekkel arcomon, ötletem sincs mit tegyek, mit mondjak. Nézek a szomorú, beteg, meggyötört szemeibe, fájdalmasan hasít a tudat, mennemkell, nem tudok többet maradni vele s vigyázni rá ahogy eddig tettem. Menekülnöm kell mellőle hogy nehúzzon magával. Még nemtudja mi jár a fejemben és mennyire fáj a tudat hogy lépnem kell hogy élhessek. Nemakarom megélni kimondott és kimondatlan érzéseit....
Sírj velem...
Mennek az emberek körbe körbe, nincsenek fordulópontok az életekben. Kitaposott ösvények, agyonrabejárt úttalan utak. Senki mégcsak megsempróbál háromszögeket bejárni... Alkalmazok egy pitagorasztételt, viselem a következményeit.
Elment az íze, megkeményedett, a nyálam is fogyatkozik, hát rátok pöccintem a rágóm. Egyesek dacosan belesétálnak s a földhöz ragadnak...